„Lehet, hogy szélmalomharcot vívunk, mi rendőrök – felelte
Kalmár elgondolkozva. – De ha az ember elfogadja a bűnt, és azonosul vele,
önmagát ítéli bukásra. A bűn önmagában hordja büntetését… - Hol is olvastam
ezt? – tűnődött el egy pillanatra.
– De bárki is mondta, így van! Az élet példái bizonyítják!
Gon- dolj csak magadra, gondolj a társaidra! Jutottatok valamire azzal, hogy
néhány hónapig két kézzel szórtátok a rablott pénzt, italra, nőkre, kártyára? ”
Ez a nyolcvanas években játszódó történet azt példázza, hogy
„az ebül szerzett vagyon ebül vész”.
A betörőbanda tagjait sok éven át töretlen barátság és cinkosság fűzte össze. A
börtönben töltött nehéz évek után szeretnének végre nyugalomban élni, és
élvezni a zsákmányt. A rendőrség azonban nem nyugodott bele, hogy nem jutott
ennek a nyomára. Ráadásul valaki a „régi have- rok” közül is rá akarja tenni a
kezét a „közös vagyonra”. Nyomoz a bűnöző is, a rendőr is, néha együtt,
valójában egymás ellen. Az érdekellentétek azonban gyilkosságokhoz és öngyilkosságokhoz
vezetnek, és ahhoz a felismeréshez, hogy hiábavaló volt a közös bűnökön alapuló
szövetség, „zsiványbecsület” valójában nem lé- tezik. Kalmár őrnagy ez
alkalommal sikeresen leplezi le azt az üzletembert, aki a rablott pénzekből
akarta megalapozni a vállal- kozását, és ennek érdekében nem riadt vissza
nemcsak a „régi ha- verok” kisemmizésétől, de adott esetben még a megölésétől
sem.
A könyvet teljes terjedelmében elolvashatja ITT.
A könyvet teljes terjedelmében elolvashatja ITT.